eölyüs endre

Komoly fenyegetéssel néznek szembe a bankok

5-10 éven belül lassan eltűnnek a plasztik kártyák, és valószínűleg a mobilunkkal fizetünk majd. Ebben az azonnali átutalási rendszer bevezetése is áttörést hozhat. A PSD2 uniós szabályozásban a kisebb, ügyfélakvizícióban gondolkozó bankok főleg a lehetőséget láthatják.

A készpénznek leáldozott: megmutatjuk, mivel fizet majd fél Magyarország

Hosszú évek óta hallhatjuk, hogy eljött az ideje a mobilfizetés robbanásának Magyarországon - a gyakorlatban azonban még mindig várat magára az áttörés. A Mastercardnál most úgy látják, az előttünk álló hónapok valóban meghatározóak lehetnek a technológia fejlődése szempontjából, és más jelentős fizetéstechnológiai lépésekre is lehet számítani. Eölyüs Endre, a kártyatársaság magyarországi vezetője a Portfolio-nak arról is beszélt, hogy edukáció nélkül akár ablakon kidobott pénz is lehet a POS-terminálokra adott állami támogatás, az adóelkerülés ellen pedig úgy lehetne leghatékonyabban harcolni, ha már a fizetési lánc elején beavatkozna a szabályozó.

Megszólalt a szakma a magyar kártyás rendszerről

Az MNB tulajdonában lévő Giro Zrt.-nél már készül egy olyan kártyás elszámolási rendszer, amely a magyar bankkártyákkal magyar boltokban történő vásárlási tranzakciókat számolhatja el. Ez persze versenyhelyzetet teremt a kártyatársaságok számára az elszámolás terültén, aminek a bankok és a kártyaelfogadók, közvetetetten pedig minden magyar kártyával fizető ügyfél profitálhat. Többek között erről, és a szintén előkészítés alatt álló azonnali átutalási rendszerről is szó volt a Portfolio Pénzügyi IT konferenciáján.

Mit szól Magyarország a Bitcoinhoz? - Megszólaltak a piaci szereplők

Egyelőre a fizetési piacon számtalan olyan már működő, fejlesztés alatt álló, vagy csupán tervbe vett technológiai megoldás létezik, hogy nem látszik, melyik lesz ezek közül a befutó. A bankok próbálkoznak ezek integrálásával, de a nem pénzintézeti szereplők is fenyegetést jelentenek számukra. A Portfolio Pénzügyi IT konferenciájának fizetésekről szóló panelbeszélgetésén a Bitcoinról is szó volt.

Új vezetőt neveztek ki a magyar MasterCard élére

Eölyüs Endre személyében új üzleti vezetőt neveztek ki a MasterCard budapesti irodájának élére. Az új vezető feladata a magyar és szlovén piacok stratégiai és operatív irányítása.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.